Dean - II. Fejezet

Sziasztok! 

Itt is vagyok a második fejezettel. Remélem elnyeri a tetszésetek, és remélem kapok véleményt is. Tényleg várom a véleményeket. Kíváncsi vagyok, mit gondoltok róla. Jó olvasást! 

GabiGab.xx 

Katelyn felsóhajtott, majd bólogatott egyet, szívének vad vágtáját nem tudta lenyugtatni, de talán már nem is akarta, nem küzdött ellene, hogy a fiú közelében normális legyen, hiszen a reakciók, amiket a Dean kiváltott belőle, számára különlegesek voltak. Nem érzett még ilyet, nem volt olyan srác, akit bármikor is érdekelt volna, mert általában elítélték a dadogása és az öltözködése miatt. Katelyn utálta a túl lányos ruhákat, ezért inkább melegítőt hordott, néhanapján farmert, ha olyan kedve volt, sminkelni nem igazán sminkelte magát, a haját pedig szinte minden nap felkötötte egy szoros copfba. Fogalma sem volt arról, hogy Dean miért pont őt pécézte ki magának, de titkon imádta a tudatot, hogy egy ilyen helyes srácnak felkeltette a figyelmét.
- R-rendben, de u-ugye nem a-akarsz átve-verni? – Dean kicsit csalódott volt Katelyn kérdésétől, azt hitte, ennyi idő után meggyőzte őt arról, hogy nem szórakozik vele, hanem tényleg érdekli. Úgy látszik, Katelyn nehezen fogadott be bárkit is a bizalmába. Dean tudta, hogy mivel ő a focicsapat kapitánya, Katelynnek nehezebb megbíznia benne, hiszen általában az ilyen fiúk minden lányt kihasználnak. Dean nem olyan volt, rendes családban nevelkedett és egy pillanatig sem jutott eszébe, hogy egy nő nemű személlyel is tiszteletlen legyen.
- Eszemben sincs – válaszolt, s ragyogó mosollyal a lány aranybarna íriszeibe nézett.
- A-akkor jó – Katelyn zavarban volt, ujjait tördelte és fülig vörösödött. A lány reakciója nagyon is imponált Dean-nek, míg Katelyn úgy gondolta, hogy ki fogja nevetni emiatt és totál hülyének nézi. Dean is kezdett zavarban lenni, aztán felemelte a karját, hogy megdörzsölje a tarkóját, mire Katelyn lélegzete elállt, Dean izmos volt, s a meleg nyári napokban nem is próbálta takarni. Bár nem tűnt egy hencegő fiúnak, a lány mégis úgy érezte, ezt most direkt csinálta, csakhogy még jobban zavarba érezze magát.
- Akkor… ma suli után jó lesz? Elmehetnénk, fagyizni, aztán sétálni a parkba, ha gondolod – mosolygott rá. Katelyn-nek meg kellett erőltetnie magát, hogy felfogja, mit is mondott a srác, mert jelen pillanatban elveszett a látványban. Sosem mérte fel, hogy is néz ki igazán az ő cseppet sem titkos hódolója. Most viszont mindent észrevett rajta, amit csak lehetett. Sötét barna haja az égnek meredt, barna szemei csillogtak, körülötte hosszú szempillák, melyeket a lány irigyelt tőle. Izmos volt, és hihetetlenül jó öltözködési stílusa volt, ellenben Katelyn-nel. Dean sportos volt, de divatos. Jelenleg a kedvenc farmer térdnadrágját viselte, világoskék pólóval, és a lábán egy pár Converse díszelgett. A lány úgy érezte magát mellette, mint egy csöves, a fekete melegítőnadrágjában, ami már itt-ott kezdett bolyhosodni, és a sötétkék kissé bő pólójában, a cipőjével nem volt gond, csak úgy, mint a randi partnere ő is egy pár converse cipőt húzott magára. Újra átgondolta az egész randevú dolgot, nem volt benne biztos, hogy a fiú nem érzi majd, úgy hogy leégeti őt. Katelyn önbizalom hiányban szenvedett, s mindez azért van, mert mindenki elítéli. Sosem akarták megismerni őt, nem akartak rájönni, mi van az álarc mögött.
- P-persze, a séta a-az jó lesz.
- Szépen játszottál – bökött Dean a zongora felé. Katelyn ereiben meghűlt a vér. Hallotta, ahogy játszott, akkor azt is hallotta, hogy énekelt. A fenébe, nem akarta, hogy bárki is tudja, bármilyen fa hangja is van, ő szeret énekelni. Katelyn, nagy szemekkel nézett rá, majd elpirult, s lehajtotta a fejét.
- Gyönyörű hangod van, nem tudtam, hogy énekelsz – szólalt meg újra Dean. Katelyn még jobban elpirult a bók hallatára. Az apja, mindig azt mondta neki, hagyja abba a kornyikálást, úgysem fog elérni vele semmit, amúgy is hamisan énekel. Mivel a lány nem volt olyan jó kapcsolatban az apjával, nem foglalkozott annyira vele, legalábbis próbálta nem kimutatni. Természetesen, ahogy minden ember a családja véleménye a legfontosabb. Katelyn anyukája mindig csodálta a lánya különleges hangját, és mindig szívesen hallgatta, ahogy a lány a szobájában énekelt. Az apja már kevésbé tűrte el, számára fülsüketítő kornyikálás volt.
- É-én, csak néha. Szeretem, d-de apa sz-szerint n-nincs jó hangom – válaszolta szégyenkezve. Dean felhorkant, Katelyn csodálkozva nézett rá.
- Már ne is haragudj, de apukádnak van füle? Mintha egy angyalt hallottam volna énekelni, csodás volt – mosolygott rá, majd közelebb lépett a lányhoz és eltűrte egy rakoncátlan tincsét. Katelyn úgy érezte a lábai elgyengülnek és nem lesz képes megtartani magát, ha Dean ilyen közel kerül hozzá.
- N-nincs olyan, j-jó hangom Dean. Apa cs-csak az igazat m-mondja  - válaszolta, s mélyen a szemébe nézett, eleinte nem mert belenézni, mert félt tőle, mit láthat benne. Ám most törődést látott benne, amivel még senki nem jutalmazta eleget. Talán a szülei kissé elhanyagolták őt, de sosem neheztelt rájuk, hiszen azért dolgoznak, hogy jól megéljenek és meglegyen mindenük, amire szükségük lehet.
- Édesem, hidd el nekem, olyan a hangod, mint egy igazi angyalnak. Éjjel – nappal hallgatnám. – Katelyn lélegzete újra elállt, most a becézés miatt. Soha senki nem hívta így, nem becézték soha. S a szívét melengette, ahogy a fiú kimondta, és tudta, hogy neki szól, hisz nincs más a teremben. Mielőtt Katelyn válaszolhatott volna valamit Dean-nek, megszólalt a csengő, s mindegyikük elindult az órájára. Mosolyogva integettek egymásnak, mikor szétváltak a folyosón, természetesen Dean integetett először. Katelyn-nek még meg kell barátkoznia a ténnyel, hogy egy fiú, egy olyan helyes férfi egyed, mint Dean érdeklődik iránta. Túlságosan zavarba jövő teremtmény, és ezt mindig is utálta. Talán néha hibáztatta azokat az embereket, akik oly sokat bántották, mert lehet, ha nem szekálták volna annyit, lenne önbizalma és nem érezné magát ennyiszer kellemetlenül. Hibáztathatta magát is, amiért hagyja magát elgyengülni, de ezek csak felesleges gondok, amiket saját magának sző, azáltal, hogy visszagondol a rossz dolgokra, rá sem jön, hogy ő maga rombolja az önbizalmát. Azok az érzések újra és újra előjönnek, amiket akkoriban érzett, és van, hogy rosszabb lesz. Bár jobb sosem.

Az órák csigalassúsággal teltek, legalábbis Katelyn és Dean így érezte. Katelyn alig bírt odafigyelni a biológia tanárára, pedig ez a tantárgy volt az egyik kedvence a sok közül, most mégis nehezére esett nem Deanre gondolni, és az órára figyelni.
Dean fejében kész káosz volt, azt sem tudta mit csináljon. Örömében a füzetébe írogatta a ’KS’ monogramot, ami annyit tesz Katelyn Silverman. Úgy érezte magát, mint egy kislány, mert úgy is viselkedett, de egyszerűen nem bírta ki. Bár, ha a haverjai meglátnák, tuti egész évben ezzel cukkolnák, de nem érdekelte, késztetést érzett arra, hogy leírja a két betűt a matekfüzete hátuljába.
- Hé, Turner! Jössz? – kiáltott Dean-nek James, az egyik csapattársa, aki a legjobb haverja is volt. Dean meg sem hallotta a csengő hangját, pedig annyira várta már az óra végét. Gyorsan belesodorta a füzetét, a könyvét és a tolltartóját a táskájába és Jameshez futott.
- Itt vagyok.
- Mi van veled? Sikerült végre befűznöd a kiscsajt? – Dean elvigyorodott, s bokszolt egyet barátja vállába. James visszaütött és ugyanúgy megvillantotta tökéletesen makulátlan fogsorát.
- Ja, végre eljön velem. Haver már annyira várom.
- Mekkora papucs vagy – röhögte ki James. Dean megrántotta a vállát, s tovább örült a sikerének, mint egy ovis kisfiú, aki most kapott egy nyalókát -, de őszintén, megérdemled. Már nem bírtam hallgatni a siránkozásodat. Nem tudom, mit eszel rajta, de rendesen elvette a maradék eszedet is – mondta James, majd megveregette Dean vállát. Dean úgy vigyorgott, mint a tejbe tök, örült, hogy a legjobb haverját ugyanannyira feldobja a hír, hogy randizni megy Katelyn-nel, mint őt magát. Bízott Jamesben, a világ legjobb barátjának tartotta. Ovi óta ismeri és, ha kellett mindig kiálltak egymásért.
- Azért nem haltál bele. Haver esküszöm, úgy érzem magam, mint valami kis hülye tíz éves kölyök. Nem voltam ilyen izgatott azóta, mióta először láttam élőben a válogatott focicsapat meccsét, vágod? Ez a lány… csak, annyira más. – Dean talán maga sem hitte el, hogy Katelyn ennyire elvarázsolta. Tényleg úgy gondolta, hogy Ő más. Sokkal másabb, mint a lányok, akik rajonganak érte.
- Oké Turner, értem. Mégis miért más? – James nem tudta felfogni, hogy Dean miért koslat már majdnem másfél hónapja a Silverman csaj után. Azt gondolta nem normális, amiért ennyit fut egy reménytelen eset után. Ám úgy látszik meglett az eredménye, hiszen Katelyn ma igent mondott a randira, Dean pedig majd kibújik a bőréből.
- Ő nem olyan, mint a többi csaj. Nem a focicsapat kapitányát látja bennem, mint mások, hanem csak egy srácot, azt a srácot, aki én vagyok. És ez annyira, király érzés.
- Dean, Katelyn majdnem másfél hónapja utasítja vissza a randi kéréseidet, nem ismer, és valószínűleg nem lát semmit benned, csak egy srácot, aki nem hagyja békén – veregette hátba barátján James. Dean tiltakozóan rázta a fejét.
- Nem érted James. Adott egy esélyt, hogy megismerhessen. Kit érdekel, hogy mennyi idő után? Végre megadta magát, és én hihetetlenül boldog vagyok, akkor is, ha most úgy tűnök, mint egy kis éretlen gyík. Ember ez a csaj, nem tudom, mit tesz velem, de végem van tőle. Ahogy beszél, néha dadog, de imádom. Amikor elpirul, Istenem a legjobb érzés a világon, mikor meglátom, hogy zavarba tudom hozni. Hatással vagyok rá, és nem tud ellene mit tenni – Dean totál fellelkesülten mesélt barátjának a leendő barátnőjéről. Mert remélte, hogy hamarosan a barátnője lesz. Bár James sokszor kinevette, nem foglalkozott vele, tudta milyen a srác. Tudta, hogy ő kihasználja, hogy jó pasi, ellenben Dean-nel, ezért Dean azt is tudta, hogy nem volt még szerelmes. Bár még ő sem biztos az érzéseiben, tudja, hogy egyre jobban kezd belehabarodni Katelynbe.

Dean - I. fejezet

Sziasztok! 

Megnyitottam a legeslegújabb blogomat, ami most más, mint az eddigiek. Nem egy történet lesz rajta, és nem is lesznek hosszúak. Inkább novellának mondanám őket, csak több fejezetben hozom őket. Nem biztos, hogy sűrűn hozok új sztorit, majd ahogy kedvem tartja írok párat. Remélem ez a blog is elnyeri a tetszéseteket. A véleményeket természetesen ide is várom! Jó olvasást! 

Gabi Gab.xx 

Dean már nem tudta mit tegyen, a lány, akiért oly annyira oda volt, folyamatosan eltaszítja magától. Hiába kér tőle randit, Ő minduntalan elutasítja. Fogalma sem volt, mit kellene tennie, csak annyit tudott, hogy egyszer úgyis ráveszi a lányt, hogy elmenjen vele valahova, bárhova, és megismerje őt. A fiú tudta, hogy a Katelyn azt hiszi, Ő olyan nagy menő srác, aki választ egy lányt, megdönti, aztán kirúgja, hogy éljen boldogan. Katelyn nem akart bedőlni neki, csupán védekező reakció számáról az, amit tesz Dean-nel, de egyszerűen már nem tudott elsiklani a tény fölött, hogy a srác nem adja fel és újra és újra randit kér tőle. Minél többször teszi, egyre jobban omlik az a bizonyos fal, és tudja, hogy bizony hamarosan be fogja adni a derekát. Aztán eszébe jut, mi van, ha csak fogadásból csinálja, és azért nem hagyja abba? A lány fejébe zűrzavar költözött, mióta Dean először kérte tőle, hogy menjen el vele a parkba sétálni, fagyizni, vagy bárhova.
- Hé Katelyn! – kiáltott a lány után egy mély hang. Katelyn hátrafordult, hogy megnézze ki is szólította meg. Észrevette, ahogy Dean a focicsapat kapitánya fut felé, és hangosan kiáltja a nevét. Katelyn zavarba jött, nem szokott beszélgetni senkivel, inkább elbújt az emberek elől. Nem szeretett beszélni, mert van egy kis tökéletlensége, mely a beszédében fedezhető fel, főleg ha zavarban van. Katelyn kiskora óta dadog, s hiába próbál, nem tud ellene mit tenni. Dean odaért hozzá, és egy gyönyörű mosolyt villantott a lány felé. Katelyn még jobban zavarba jött, a könyveit is majdnem kiejtette a kezéből. Kislányosan elpirult, s félve nézett az előtte álló fiúra.
- Katelyn – szólt újra Dean, kissé lihegve -, Katelyn, eljönnél velem ma a parkba? Fagyizhatnánk meg ilyesmi… mit szólsz? – kérdezte tőle mosolyogva. A lány annyira megilletődött a kérdéstől, hogy most a könyvei egyenként potyogtak ki kezei közül. A lány lenézett a leesett holmijára, majd gyorsan leguggolt és elkezdte felszedegetni őket. Már felszedett pár könyvet, mikor meglátott egy kezet az övé mellett, Dean rámosolygott, aztán nyúlt a következő darabért. A fiú Katelyn kedvenc regényét fogta a mancsai között, s mintha meg is érezte, volna, hogy a lánynak sokat jelent, maga felé fordította és elolvasta a címét.
- Elakadó lélegzet, biztosan jó könyv. – adta vissza Katelyn-nek. Újra rámosolygott, amitől a lány rákvörös lett – Szóval, eljössz velem a parkba? – tette fel újra a kérdést. Katelyn remélte, hogy a srác már el is felejtette, hogy egyáltalán idejött hozzá, ám sajnos csalódnia kellett.
- T-te m-most r-randira hívsz? – kérdezte dadogva a fiút. Katelyn szégyenében lehajtotta a fejét, arra várt, hogy Dean majd kineveti a fogyatékossága miatt, de helyette, csak boldog mosolyt és bólogatást kapott a sráctól. Meglepődve figyelte az évfolyam társát, aki egyben a suli talán legmenőbb tagja is. Biztos volt benne, hogy ez egy átverés, csak nevetni akarnak rajta. Körbenézett, a suli előtt álltak, kereste Dean csapattársait és haverjait, de egyet sem látott. Újra ráemelte a tekintetét, Dean még mindig csak, mosolygott és a válaszra várt.
- Szóval? – kérdezte újra a lányt. Katelyn megrázta a fejét.
- Ne h-haragudj D-dean, de én n-nem mehetek e-el veled – rázta továbbra is a fejét. Dean arcáról lefagyott a mosoly és szomorú tekintettel nézett a lányra. Katelyn megfordult és már indult volna el, mikor Dean kezét érezte a vállán, meglepődve nézett a srácra.
- Figyelj Katelyn, tudom, hogy mit gondolsz rólam, de nem azért hívtalak el randira, hogy megalázzalak, hanem, mert tényleg szeretnélek megismerni, és szeretném, ha te is megismernél engem – mondta reménykedve. Katelyn, szeretett volna hinni neki, de a kis hang a fejében megakadályozta. Hazudik, miért akarna engem megismerni, van itt a suliban millió lány, akik sokkal szebbek nálam és érdekesebbek is.
- S-sajnálom, de n-nem szeretnék randizni s-senkivel – válaszolta elpirulva Katelyn és egy hajtincset eltűrt a füle mögé. Átkozta magát, amiért nem tud elmondani egy mondatot sem neki dadogás nélkül, de nem tehetett ellene, vagy megszólal, vagy nem. Igazából teljesen mindegy lenne, Dean így is, úgy is hülyének nézi, gondolta magában. Dean csalódottan bólintott.
- Oké, akkor, szia Katelyn, majd holnap suliba találkozunk – intett neki mosolyogva, majd hátat fordítva neki, lazán elsétált. Katelyn kifújta a benn tartott levegőt, majd útnak eredt. Egészen hazáig azon gondolkodott, miért hívta Dean randira? Hiszen soha nem beszéltek egy szót sem, nem figyeltek egymásra, nem érdekelték egymást. Biztos volt benne, hogy van itt valami a háttérben. Ám amellett, hogy kifundálja mi miatt is hívta el Dean a parkba, másra sem tudott gondolni, csak arra, ahogy a fiú kimondta a nevét. Az a mély hang, az a lágy kiejtés, a lány szívéig hatolt.

Katelyn egyre feszültebben ment iskolába mostanában, hiszen tudta, hogy Dean meg fog jelenni, és újra el fogja hívni valahova, Ő pedig nemet fog mondani. Már hetek óta így megy ez, a fiú minden másnap oda megy hozzá ebédszünetben és megkérdezi tőle, hogy aznap végre ráér-e és elmegy-e vele valahova. Nem adja fel egy könnyen az már biztos. Katelyn minden nap más helyre megy a nagy szünetben, nehogy Dean megtalálja, de valahogy, mindig rájön, hol találhatja a lányt. Ma is így volt, Dean már Katelyn keresésére indult, s minden helyet megnézett, minden terembe benyitott hátha ott találja, ahogy a kedvenc könyvét olvassa, és annyira belemerül, hogy rendszerint megijed a sráctól, és szinte eldobja ijedtében a regényt. A mai nap a zeneteremben talált rá, mosolyogva nyitott be, arra számított, hogy Katelyn valamelyik széken ül és az Elakadó lélegzetet olvassa, de meglepte, hogy a zongoránál ült és épp játszott egy dalt, s mellé énekelt. Csendesen becsukta maga mögött az ajtót és beljebb lépkedett. Csodálattal figyelte a lányt, aki most úgy nézett ki, mint egy angyal, Dean számára legalábbis mindenképp. Furcsa volt, hogy míg énekelt egyszer sem dadogott, bár Dean imádja, amikor Katelyn megszólal és elkezd dadogni, hihetetlenül édesnek tartja. És ez az Ő védjegye, nem tud ellene tenni, de Dean nem is akarja, hogy tegyen ellene, nem kell tökéletesnek lennie. Számára már így is az. Ezért sem fogja békén hagyni, addig, amíg végül rá nem bólint, hogy elmenjen vele egy randira. Lassan hangtalanul lépkedett közelebb hozzá, miközben a hideg kirázta Katelyn gyönyörű hangjától. Katelyn befejezte a dalt, majd nagyot sóhajtott és maga lecsukta a zongora tetejét.
- Szia – szólalt meg a fiú. Katelyn hirtelen annyira megijedt, hogy felugrott a kis székről mely feldőlt mögötte. Kezét a szívére téve próbálta szabályozni a légzését és heves szívdobogását. Még gyönyörű aranybarna szemeit is eltakarta előle, pedig a fiú imádott a szemébe nézni, olyan volt, mint a borostyán, varázslatos. A fiú elfojtott egy kis kacajt, majd Katelyn ráemelte a tekintetét. Deanben megmozdult valami, és itt most nem a külső testrészekre gondolt, hanem belül a mellkasa alatt. Ez a lány megdobogtatta a szívét és egy percig sem akarta titkolni előle, már csak Katelynnek kellett volna beadni a derekát.
- Dean, m-mit keresel i-itt? – tette fel a kérdést, mint mindig amikor Dean megjelent. Tudta, hogy miért van ott, hiszen az elmúlt hetekben mindig ugyanazért kereste fel, de ez a kérdés folyton kicsúszott a száján. Dean elmosolyodott és közelebb lépkedett hozzá. Katelyn úgy érezte a szíve kiszakad a helyéről, s biztos volt benne, hogy már nem az ijedtségtől, bár ezt nem szívesen vallotta be magának. Dean olyan srác volt, akiért minden sulis lány oda volt. Nem volt az iskolában olyan nő nemű lény, aki ne zúgott volna bele. Nem csoda, hisz megnyerő mosolya, tökéletes külseje mindenkit elkápráztatott. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy ezek mellett, hihetetlenül jó fej volt és nagyon kedves. Nem volt ítélkező típus, Katelyn mégsem tudta elhinni, hogy önszántából kér tőle randit, már majdnem másfél hónapja.
- Katelyn – sóhajtott fel Dean -, te is tudod miért jöttem. Azt szeretném, ha eljönnél velem valahova, tudod… fogalmam sincs, miért mondasz nekem folyton nemet, de ennyi kosarat még sosem kaptam egy lánytól – nevetett fel kínosan-, mondjuk nem is volt rá példa, hogy ennyiszer kértem volna randit ugyanattól a lánytól. Katelyn, figyelj, tudom, hogy mit gondolsz rólam. Valószínűleg azt hiszed, hogy bunkó paraszt vagyok, mint a csapattársaim fele, de nem. Tényleg szeretnélek megismerni és randizni szeretnék veled. Csodálatos lány vagy és, csak szeretném, ha esélyt adnál rá, hogy megismerhessük egymást. Kérlek, csak egy randi, ha nem tetszik, akár a közepén is hazaviszlek és megmondhatod, hogy örökre hagyjalak békén, de csak egyetlen egy esélyt adj. Kérlek – nézett rá könyörgően. Dean tudta mit mondott, és nem bánta meg, majdnem szerelmet vallott a lánynak, de úgy érezte, az korai lenne.