Dean - I. fejezet

Sziasztok! 

Megnyitottam a legeslegújabb blogomat, ami most más, mint az eddigiek. Nem egy történet lesz rajta, és nem is lesznek hosszúak. Inkább novellának mondanám őket, csak több fejezetben hozom őket. Nem biztos, hogy sűrűn hozok új sztorit, majd ahogy kedvem tartja írok párat. Remélem ez a blog is elnyeri a tetszéseteket. A véleményeket természetesen ide is várom! Jó olvasást! 

Gabi Gab.xx 

Dean már nem tudta mit tegyen, a lány, akiért oly annyira oda volt, folyamatosan eltaszítja magától. Hiába kér tőle randit, Ő minduntalan elutasítja. Fogalma sem volt, mit kellene tennie, csak annyit tudott, hogy egyszer úgyis ráveszi a lányt, hogy elmenjen vele valahova, bárhova, és megismerje őt. A fiú tudta, hogy a Katelyn azt hiszi, Ő olyan nagy menő srác, aki választ egy lányt, megdönti, aztán kirúgja, hogy éljen boldogan. Katelyn nem akart bedőlni neki, csupán védekező reakció számáról az, amit tesz Dean-nel, de egyszerűen már nem tudott elsiklani a tény fölött, hogy a srác nem adja fel és újra és újra randit kér tőle. Minél többször teszi, egyre jobban omlik az a bizonyos fal, és tudja, hogy bizony hamarosan be fogja adni a derekát. Aztán eszébe jut, mi van, ha csak fogadásból csinálja, és azért nem hagyja abba? A lány fejébe zűrzavar költözött, mióta Dean először kérte tőle, hogy menjen el vele a parkba sétálni, fagyizni, vagy bárhova.
- Hé Katelyn! – kiáltott a lány után egy mély hang. Katelyn hátrafordult, hogy megnézze ki is szólította meg. Észrevette, ahogy Dean a focicsapat kapitánya fut felé, és hangosan kiáltja a nevét. Katelyn zavarba jött, nem szokott beszélgetni senkivel, inkább elbújt az emberek elől. Nem szeretett beszélni, mert van egy kis tökéletlensége, mely a beszédében fedezhető fel, főleg ha zavarban van. Katelyn kiskora óta dadog, s hiába próbál, nem tud ellene mit tenni. Dean odaért hozzá, és egy gyönyörű mosolyt villantott a lány felé. Katelyn még jobban zavarba jött, a könyveit is majdnem kiejtette a kezéből. Kislányosan elpirult, s félve nézett az előtte álló fiúra.
- Katelyn – szólt újra Dean, kissé lihegve -, Katelyn, eljönnél velem ma a parkba? Fagyizhatnánk meg ilyesmi… mit szólsz? – kérdezte tőle mosolyogva. A lány annyira megilletődött a kérdéstől, hogy most a könyvei egyenként potyogtak ki kezei közül. A lány lenézett a leesett holmijára, majd gyorsan leguggolt és elkezdte felszedegetni őket. Már felszedett pár könyvet, mikor meglátott egy kezet az övé mellett, Dean rámosolygott, aztán nyúlt a következő darabért. A fiú Katelyn kedvenc regényét fogta a mancsai között, s mintha meg is érezte, volna, hogy a lánynak sokat jelent, maga felé fordította és elolvasta a címét.
- Elakadó lélegzet, biztosan jó könyv. – adta vissza Katelyn-nek. Újra rámosolygott, amitől a lány rákvörös lett – Szóval, eljössz velem a parkba? – tette fel újra a kérdést. Katelyn remélte, hogy a srác már el is felejtette, hogy egyáltalán idejött hozzá, ám sajnos csalódnia kellett.
- T-te m-most r-randira hívsz? – kérdezte dadogva a fiút. Katelyn szégyenében lehajtotta a fejét, arra várt, hogy Dean majd kineveti a fogyatékossága miatt, de helyette, csak boldog mosolyt és bólogatást kapott a sráctól. Meglepődve figyelte az évfolyam társát, aki egyben a suli talán legmenőbb tagja is. Biztos volt benne, hogy ez egy átverés, csak nevetni akarnak rajta. Körbenézett, a suli előtt álltak, kereste Dean csapattársait és haverjait, de egyet sem látott. Újra ráemelte a tekintetét, Dean még mindig csak, mosolygott és a válaszra várt.
- Szóval? – kérdezte újra a lányt. Katelyn megrázta a fejét.
- Ne h-haragudj D-dean, de én n-nem mehetek e-el veled – rázta továbbra is a fejét. Dean arcáról lefagyott a mosoly és szomorú tekintettel nézett a lányra. Katelyn megfordult és már indult volna el, mikor Dean kezét érezte a vállán, meglepődve nézett a srácra.
- Figyelj Katelyn, tudom, hogy mit gondolsz rólam, de nem azért hívtalak el randira, hogy megalázzalak, hanem, mert tényleg szeretnélek megismerni, és szeretném, ha te is megismernél engem – mondta reménykedve. Katelyn, szeretett volna hinni neki, de a kis hang a fejében megakadályozta. Hazudik, miért akarna engem megismerni, van itt a suliban millió lány, akik sokkal szebbek nálam és érdekesebbek is.
- S-sajnálom, de n-nem szeretnék randizni s-senkivel – válaszolta elpirulva Katelyn és egy hajtincset eltűrt a füle mögé. Átkozta magát, amiért nem tud elmondani egy mondatot sem neki dadogás nélkül, de nem tehetett ellene, vagy megszólal, vagy nem. Igazából teljesen mindegy lenne, Dean így is, úgy is hülyének nézi, gondolta magában. Dean csalódottan bólintott.
- Oké, akkor, szia Katelyn, majd holnap suliba találkozunk – intett neki mosolyogva, majd hátat fordítva neki, lazán elsétált. Katelyn kifújta a benn tartott levegőt, majd útnak eredt. Egészen hazáig azon gondolkodott, miért hívta Dean randira? Hiszen soha nem beszéltek egy szót sem, nem figyeltek egymásra, nem érdekelték egymást. Biztos volt benne, hogy van itt valami a háttérben. Ám amellett, hogy kifundálja mi miatt is hívta el Dean a parkba, másra sem tudott gondolni, csak arra, ahogy a fiú kimondta a nevét. Az a mély hang, az a lágy kiejtés, a lány szívéig hatolt.

Katelyn egyre feszültebben ment iskolába mostanában, hiszen tudta, hogy Dean meg fog jelenni, és újra el fogja hívni valahova, Ő pedig nemet fog mondani. Már hetek óta így megy ez, a fiú minden másnap oda megy hozzá ebédszünetben és megkérdezi tőle, hogy aznap végre ráér-e és elmegy-e vele valahova. Nem adja fel egy könnyen az már biztos. Katelyn minden nap más helyre megy a nagy szünetben, nehogy Dean megtalálja, de valahogy, mindig rájön, hol találhatja a lányt. Ma is így volt, Dean már Katelyn keresésére indult, s minden helyet megnézett, minden terembe benyitott hátha ott találja, ahogy a kedvenc könyvét olvassa, és annyira belemerül, hogy rendszerint megijed a sráctól, és szinte eldobja ijedtében a regényt. A mai nap a zeneteremben talált rá, mosolyogva nyitott be, arra számított, hogy Katelyn valamelyik széken ül és az Elakadó lélegzetet olvassa, de meglepte, hogy a zongoránál ült és épp játszott egy dalt, s mellé énekelt. Csendesen becsukta maga mögött az ajtót és beljebb lépkedett. Csodálattal figyelte a lányt, aki most úgy nézett ki, mint egy angyal, Dean számára legalábbis mindenképp. Furcsa volt, hogy míg énekelt egyszer sem dadogott, bár Dean imádja, amikor Katelyn megszólal és elkezd dadogni, hihetetlenül édesnek tartja. És ez az Ő védjegye, nem tud ellene tenni, de Dean nem is akarja, hogy tegyen ellene, nem kell tökéletesnek lennie. Számára már így is az. Ezért sem fogja békén hagyni, addig, amíg végül rá nem bólint, hogy elmenjen vele egy randira. Lassan hangtalanul lépkedett közelebb hozzá, miközben a hideg kirázta Katelyn gyönyörű hangjától. Katelyn befejezte a dalt, majd nagyot sóhajtott és maga lecsukta a zongora tetejét.
- Szia – szólalt meg a fiú. Katelyn hirtelen annyira megijedt, hogy felugrott a kis székről mely feldőlt mögötte. Kezét a szívére téve próbálta szabályozni a légzését és heves szívdobogását. Még gyönyörű aranybarna szemeit is eltakarta előle, pedig a fiú imádott a szemébe nézni, olyan volt, mint a borostyán, varázslatos. A fiú elfojtott egy kis kacajt, majd Katelyn ráemelte a tekintetét. Deanben megmozdult valami, és itt most nem a külső testrészekre gondolt, hanem belül a mellkasa alatt. Ez a lány megdobogtatta a szívét és egy percig sem akarta titkolni előle, már csak Katelynnek kellett volna beadni a derekát.
- Dean, m-mit keresel i-itt? – tette fel a kérdést, mint mindig amikor Dean megjelent. Tudta, hogy miért van ott, hiszen az elmúlt hetekben mindig ugyanazért kereste fel, de ez a kérdés folyton kicsúszott a száján. Dean elmosolyodott és közelebb lépkedett hozzá. Katelyn úgy érezte a szíve kiszakad a helyéről, s biztos volt benne, hogy már nem az ijedtségtől, bár ezt nem szívesen vallotta be magának. Dean olyan srác volt, akiért minden sulis lány oda volt. Nem volt az iskolában olyan nő nemű lény, aki ne zúgott volna bele. Nem csoda, hisz megnyerő mosolya, tökéletes külseje mindenkit elkápráztatott. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy ezek mellett, hihetetlenül jó fej volt és nagyon kedves. Nem volt ítélkező típus, Katelyn mégsem tudta elhinni, hogy önszántából kér tőle randit, már majdnem másfél hónapja.
- Katelyn – sóhajtott fel Dean -, te is tudod miért jöttem. Azt szeretném, ha eljönnél velem valahova, tudod… fogalmam sincs, miért mondasz nekem folyton nemet, de ennyi kosarat még sosem kaptam egy lánytól – nevetett fel kínosan-, mondjuk nem is volt rá példa, hogy ennyiszer kértem volna randit ugyanattól a lánytól. Katelyn, figyelj, tudom, hogy mit gondolsz rólam. Valószínűleg azt hiszed, hogy bunkó paraszt vagyok, mint a csapattársaim fele, de nem. Tényleg szeretnélek megismerni és randizni szeretnék veled. Csodálatos lány vagy és, csak szeretném, ha esélyt adnál rá, hogy megismerhessük egymást. Kérlek, csak egy randi, ha nem tetszik, akár a közepén is hazaviszlek és megmondhatod, hogy örökre hagyjalak békén, de csak egyetlen egy esélyt adj. Kérlek – nézett rá könyörgően. Dean tudta mit mondott, és nem bánta meg, majdnem szerelmet vallott a lánynak, de úgy érezte, az korai lenne.